Rólunk, kicsit másképpen

Csernus Zoltán már itt van az irodában a kezdetek óta, sőt, Varga János Tamás irodavezető partnerrel már majdnem húsz éve dolgozik együtt. Ismerjük történeteit, sajátos humorát, lelkesedését a jog iránt. Ebben az interjúban biztos sok olyanról lesz majd szó, amiről
Csapatunk ezzel a rövid videóval kíván mindenkinek boldog és sikeres új esztendőt!
Irodánk idén júliusban lett 14 éves. Ezt a jeles alkalmat minden évben megünnepeljük, van, hogy kirándulunk, van, hogy főzünk, bulizunk vagy golfozunk, de ilyen hasznosan, mint az idén, még sosem ünnepeltünk.
„Tökéletességre törekvés” – irodánknak ez az alapértéke az év minden napján átszövi a munkánkat. Ennek jegyében készítettük el újévi kisfilmünket.

– Hajrá Optimist versenyzők! – Irodánk támogatta az egyik legrangosabb Optimist vitorlásverseny, a Csoki Kupa megrendezését. A három napos versenyen, nagyszerű szélben, 10-15 éves fiatalok mérték össze erejüket, ügyességüket és tudásukat Balatonföldváron. Örülünk, hogy mi is hozzájárulhattunk a verseny sikeréhez!

– Egy sportos születésnap beszámolója – Az iroda 13 éve, egy nyári napon született meg. Ez azért is jó volt így, mert egy hangulatos nyári este mindig kitűnő alapot szolgáltat az ünnepléshez. Idén az egyik golfklubban ünnepeltünk, ami azért is

Figyelem, a film nézése előtt érdemes a biztonsági öveket bekapcsolni! Boldog új évet mindenkinek!  

Tündérkertet avattak a Démétér Háznál. Andrea beszámolójából az tűnt ki, hogy itt valódi tündérek fogtak össze azért, hogy segítsék a vérképzőszervi problémákkal küzdő gyerekek gyógyulását. A Démétér Alapítványnak köszönhetően a Szent László Kórház területén létre jött a Démétér Ház, amelynek

Minden együtt volt: gyönyörű idő, remek borok, és vidám csapat. Délelőtt a birtokon még megkerestük és leszedtük azt a kevés szőlőt, ami maradt, majd ebéd után feldolgoztuk a termést: szemezgettünk, maricskoltunk, préseltünk. Mivel a borkóstolás folyamatos volt a nap alatt,

És nem is akármilyen körülmények között. Ezen a viharokkal tarkított csütörtök estén a FÉM színház adott otthont színházi rendezvényünknek, ahol a „Dzson Meklén vagyok” című Cziczó Attila darabot néztük meg a szerző rendezésében. Az előadásra az ügyfeleinket hívtuk meg, akik

Most minden másként van, mint lenni szokott, így idén az újévi kisfilmünk is rövidebb és egyszerűbb lett. De a lényeg nem változott: Boldog Új Esztendőt kívánunk!  

Irodánk egy előadás erejéig kibérelte a FÉM színházat. Cziczó Attila és társulata az Annuska 2.0 című vígjátékot adták elő, mely vicces és komoly is volt egyben, és egy elgondolkoztató képet adott arról, hogyan keveredik össze Gárdonyi Géza világa, a mai