• Versenyjog
    VERSENYJOG
    Nagy bizalommal vagyunk a csapat felé – Legal 500 EMEA 2023

 

A verseny fejlődésre ösztönöz. Miközben a cégek versenyre kelnek egymással árujuk eladásáért, sok új ötlet születik, amelyek inspirálóan hatnak az egész piacra. A versenynek azonban mindvégig tisztességesnek kell maradnia. Ebben segít a versenyjog: szabályozza a vállalkozások magatartását, egymással szembeni viselkedését. A szabályok „gumiszabályok”, melyeket a hatóság vagy a bíróság tölt fel tartalommal, ezért minden ügy más, és mindegyikhez nagy kreativitás kell. De éppen ezért szerethető!

 

Dr. Belényi Andrea

Versenyjogi szakértő

„Réges régen a kosárlabdában versenyeztem, ma már az íróasztal mögött ülve a versenyjog izgalmaiban veszek részt. Mivel minden ügy más, mindegyikhez másként kell hozzáállni. Minden esetben nagy a kihívás, és az ügyek megoldásához komoly kreativitás kell. Ez a szépsége ennek a jogterületnek.”

belenyia@vjt-partners.com

A NAGY TESTVÉR FIGYEL – HOGYAN MŰKÖDIK A VERSENYHIVATAL?

A Versenyhivatal kétféleképpen működik. Egyrészt a hozzá érkezett bejelentésekből, panaszokból, vagy más értékes információkból értesül arról, hogy mi is történik a piacon. Másrészt maga is „hivatalból” felügyeli, és vizsgálja a piacokat. A háttérből figyeli a cégeket, szakmai kamarákat, érdekvédelmi szövetségeket, és kellő információ birtokában, alapos gyanú esetén vizsgálatot indít. Ekkor a piaci szereplő egyszer csak azon veszi észre magát, hogy egy hatósági vizsgálat közepébe csöppent és a Versenyhivatal kérésére adatot szolgáltat vagy kérdőívet tölt ki.

 

Megelőzés
  • Auditot, átvilágítást végzünk
  • Felmérjük a veszélyeket
  • A tranzakciók során figyelünk, hogy minden a versenyszabályoknak megfelelően történjen
  • Tájékoztató előadásokat, képzéseket tartunk

 

A gyanú árnyékában
  • Segítünk felismerni az aggályos helyzeteket
  • Elemezzük a piaci szituációt
  • Ismertetjük a versenyhivatali, bírósági gyakorlatot
  • Megoldást keresünk az üzleti modellek versenyjogilag is megfelelő kialakítására

 

 

Segítség! Baj van!
  • Közreműködünk a versenyhatósági eljárásban
  • Felkészítjük az egyes eljárási lépésekre az érintetteket
  • Tanácsot adunk az elvárt és megfelelő vállalati magatartás kialakításához

Izgalmak a versenyjogban

Hajnali rajtaütés

A versenyszabályok kikényszerítésére létrehozott hatóság erős eljárási jogosítványokkal rendelkezik. Az egyik meglepő lehetősége, hogy előzetes értesítés nélkül megjelenik a vállalkozásoknál és ott vizsgálódni kezd: információkat gyűjt be, dokumentumokat másol le és visz el, eszközöket foglal le.

Kartell

Versenytársak közötti titkos megállapodások, amelyeket a versenyhatóságok a leginkább üldöznek és magas bírsággal „büntetnek”.

Bírság

A versenyhatósági eljárás egy jelentős összegű bírsággal is végződhet, amely erős fenyegetettséget jelent a vállalkozások számára. Jobb megelőzni a bajt, mint egy hatósági eljárásban magyarázni a bizonyítványt.

Rólunk mondták ügyfeleink

Legal500 2023

„Versenyjogi kérdésekben Belényi Andrea egyszerűen felülmúlhatatlan. Egy évtizedes versenyhivatali tapasztalata felvértezte a legnehezebb problémák ellen is.”

Legal500 2023

„Nagy bizalommal vagyunk a csapat felé. Gyors, sőt sürgős esetben extragyors választ kapunk a kérdéseinkre.”

Legal500 2023

„Személy szerint nagyon értékelem, hogy Belényi Andrea nem csak elméleti jogász, hanem kitűnő gyakorlati javaslatai is vannak.”

Legal500 2022

„A jogi környezet mélyreható ismerete kitűnő személyes kisugárzással párosul.”

Versenyjogi színes hírek

Biztos helyünk van a legjobbak között

Legal500 EMEA 2023 // 2023. április

A Legal 500 értékelését olvasva nagy örömmel tölt el minket, hogy már évek óta biztosan ott vagyunk az élbolyban. Ügyvédeink kitűnő munkájának és ügyfeleink elégedettségének köszönhetően a VJT & Partners a legjobb irodák között kapott helyet a munkajog, a vállalatfelvásárlás, az adatvédelem és a technológia területeken, és kitűnő eredményt ért el a versenyjog és a peres ügyek területén is. Köszönjük ügyfeleinknek az elismerő szavakat!

„Nagy bizalommal vagyunk a csapat felé” – Versenyjog

Belényi Andrea egy vérbeli versenyjogász hatalmas versenyhivatali és gyakorlati tapasztalattal a háta mögött. Az általa vezetett csapat gyors és gyakorlatias tanácsokkal látja el az ügyfeleket.

Részletek

ESG buktatói és a „greenwashing”

Dr. Belényi Andrea // 2023. április

Sok vállalat csak állítja, hogy tesz valamit a környezetért, a munkatársaiért vagy az etikus üzleti működésért, de amit tesznek, az inkább a vállalat üzleti érdekeit szolgálja. A jól hangzó mondatok és szlogenek mögött sokszor csak egy marketingfogás, egy reklám vagy egy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat van. Ezt azonban büntetik a hatóságok. Belényi Andrea versenyjogi szakértőnk fogyasztóvédelmi szemmel nézett rá az ESG buktatóira és az ebből kinőtt „greenwashing-ra”, amely semmilyen szempontól sem elfogadható, fogyasztóvédelmi szempontból pedig még annyira sem!

Részletek

„Csak az odaadó munka”

Legal500 EMEA 2022 // 2022. április

„Mélyreható ismeretek és kitűnő személyes kisugárzás” - Versenyjog

A Belényi Andrea vezette csapat kitűnően működik. Célra törőek, tapasztaltak, nem merülnek el a problémák tengerében, hanem mindig a megoldásra törekednek. Andrea és kolléganője, Vezse Eszter kitűnő együttműködő partnerek, nagyon jó a kisugárzásuk, és az ügyfelek véleménye szerint öröm velük dolgozni!

Részletek

Mitől vagyunk jobbak, mint a többiek?

Legal500 EMEA 2021 // 2021. május

A Legal 500 értékelése és a kiadványban megjelent ügyfélvélemények alapján elmondhatjuk, hogy nálunk nem három, hanem több, mint egy tucat „muskétás” védi az ügyfelek érdekeit.

Mitől vagyunk jobbak, mint a többiek? Egyik ügyfelünk így válaszolja meg ezt a kérdést: a versenyjogi csapat a magas színvonalú szakmai tudás mellett abban is kiemelkedő, hogy azonnal válaszolnak bármilyen kérdésre. Kell egy ügyfélnek ennél több? Ha igen, akkor még azt is hozzátesszük, hogy csapatunk professzionális, proaktív, nyitott, türelmes, figyel a részletekre, és mindig időben teljesít.

Részletek